6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u. 23. Nyitvatartás: H-P | 09:00 - 13:00

Budapest IV. kerület

Sisák Csaba
Sisák Csaba

Mivel a webfejlesztéssel foglalkoztam már sokszor hobbiszinten, iskolában is, arra számítottam, hogy viszonylag kevés újdonság fog várni.

Mivel a webfejlesztéssel foglalkoztam már sokszor hobbiszinten, iskolában is, arra számítottam, hogy viszonylag kevés újdonság  fog várni. Ennek ellenére már az első órákon tanultam olyat, amiről még nem is hallottam előtte. És ha könnyebben ment valami nem hagytak unatkozni, várt új kihívás ezért én is vártam a hétvégét. Mivel ez az ami érdekel, ezt szívesen tanulom és olyan dolgokat is megértettem itt, amit egyetemen sosem sikerült felfognom. A csoport is tanulni és fejlődni akar és az információ is mindig elérhető. Én ezt várnám máshol is, de sajnos nem jellemző. Abban a reményben vágtam bele, hogy újra szeretni fogok tanulni (főleg programozást), mert az egyetemen elfogyott a motiváció. Ezt kaptam eddig, sok ilyet kéne még! Sokat vártam, de szerencsére még azon felül is kaptam.